A belátás hiánya
A nehézkes beszélgetésektől ráz a hideg. Amikor erőlködni kell, hogy figyelj, hogy a másikra koncentrálj, hogy fenntartsd a beszélgetés lendületét.
Ezek az érzések csak erősödtek bennem, egy mai találkozó után. Valójában már előre éreztem, hogy ezt nem kellene erőltetni, de a másik lelkesedése tompította a rossz érzéseket bennem, így adtam egy esélyt a találkozásnak.
Az első 5 perc után tudtam, hogy rossz döntés volt, a másik fél mégsem akarta ezt észrevenni. Minden megerőszakolt téma után újabb jött. Nem bírtam leplezni, hogy nem érzem jól magam, zavart pohárforgatás, feszengés, mocorgás a széken, kiútkeresés.
Ő sem élte meg jól , tudom. Mégsem adta föl, és újabb sztorik, újabb poharak kerültek az asztalra.
Megkönnyebbülést éreztem, amikor elbúcsúztunk, ő reménykedett egy újabb alkalomban.
Miért?
Új élet, sokba kerül?
Hányszor is kezd az ember élete során új életet? Talán egyszer sem, talán milliószor. Sőt a talán helyett a valaki beszúrás lenne ideillőbb. Bizony. Valaki naponta valaki soha sem kezd új életet.
Hogy valójában ez a cselekedet dicsőség, vagy nem, azt sem lehet pikk pakk eldönteni. Egyrészt bátorság a nagy lépés, de lehet megfutamodás is. Ahogy a változtatás hiánya sem biztos, hogy gyávaság, hanem korábbi jó döntések miatt egy teljesen felesleges valami.
32 évesen most szembesülök az ÚJ élet kihívásaival. Leginkább leírhatatlan érzés. Se nem leírhatatlanul jó se nem leírhatatlanul rossz.
Olyan büszkeséges és nagyon felnőtt valami, hogy nap mint nap találkozom a döntésem következményeivel. Az új élet ott illatozik minden kinyitott csekkben, elrendezett átutalásban, határidőkben, konfliktusokban. Ezek ugyanis a döntésem fizikai következményei. Így nincs dühöngés, ha a kozmetikusra nem marad annyi, nincs kirakatbambulás (ezdejóeztmegveszem), nincs dühöngés, amikor hónap végén szembesülök az ÚJ élet árával. Ennyibe került. Ez a mérleg egyik oldala...
Életkertészet
Tegnap este, ahogy a teraszon ülve próbáltam megszabadulni a napi gondolatoktól, a kertet figyeltem. A két tuját, amit az erkély mellé ültettem, és amik majd 6 méter magasra nőttek, dúsak és zöldek. Tőlük nem messze egy sor másik tuja is van, egy időben voltak a földbe rakva az előbbiekkel, azok mégsem nőttek nagyra, kis nyüzüge jószágok maradtak.
Az elején az összeset gondosan locsoltam, szépen fejlődtek, aztán elég nagynak éreztem őket ahhoz, hogy már ne kelljen istápolni őket.
A terasz melletti tuják tökéletességét nem a gondozásom okozza, hanem az, hogy a gyökerük a vízelvezető csatorna előtt van. A többi pedig..., folyamatosan várja az égi áldást.
Valahogy az életben is így zajlanak a dolgok. Azt hisszük egyenlő esélyekkel indulunk, talán még azt is elhisszük, hogy mindegy hol vannak a gyökereink.
Az igazság az, hogy nem mindegy, hogy ideális környezetben csak a fejlődésre kell figyelni, vagy folyamatosan küszködni kell ahhoz, hogy az ideális környezetet legalább megközelítsük, és fejlődni tudjunk..
Ahogy az sem mindegy, hogy a lábaink előtt hever mindaz, ami a kiteljesedéshez szüksége, vagy a lehulló cseppekből kell összerakni önmagunkat.
Talán a nyüzüge tuják szívósabbak, talán tovább élnek, talán önmagukhoz képest szépek is...
Mégsem azokat csodáltam én sem.
A küszködés, a fáradozás, a törekvés maga nem jár elismeréssel, ha annak nincs megjelenési formája, sem látható eredménye.
Teácska második levele
Teácska ágacskáit tördelve nyitotta ki levelesládáját.
Hiába készült fel azonban minden kis sejtjével az elsöprő üzenetre, az mégis megtépázta amúgy is betegeskedő teácskaértékelését.
Tény, Farkas veszettül önérzetes és fájdalmasan szenvedélyes tudott lenni, ...............igaz, ezért is szerette Teácska olyan nagyon.
Farkas szavai megszorongatták Teácska amúgy is fájó, de még mindig lelkes kis szívét.
Pedig ő csak szomorúan próbálta Farkas tudomására hozni, hogy nem akar többé hisztis zöldfülű teacserje, keserű csokoládé lenni, csak a szerethető, édes pici Teácska
sors/csapás
Sokszor gondolom úgy, hogy Isten, vagy a sors, vagy a véletlen azért nyújt egy új lehetőséget, azért nyit meg egy új ajtót hívogatón, hogy mikor be akarnánk rajta lépni, akkor jól az orrunkra csaphassa azt.
Még talán ki sem hevertük a csapás fájdalmát, megint megtörténik, újra megnyílik egy ajtó, új lehetőség bukkan fel bőség és jóság ígéretével, de mielőtt elérnénk, újra csak azt vesszük észre, hogy az ajtón kívül maradtunk. És ez így folytatódik időről időre.
Sokan emlegetik, hogy a lehetőség mindig előttünk hever, csak észre kell venni.
Én meg azt mondom, nem csoda, ha az ember egy idő után, ha egy újabb ajtóba fut, elfordítja a fejét.
Kiegészítés: a történet megírását egy új lehetőség megjelenése ihlette.
Igazi kapcsolatok
Az igazi kapcsolatok nem pillanatok alatt köttetnek, nem pár óra találkozás, benyomás erősíti őket, hanem a valóságban együtt eltöltött és kitöltött idő. Egy elnyújtott folyamat, amiben benne van a megismerés izgalma és szépsége.
A térben és időben való találkozás.
Egy kapcsolat alapja nem lehet víziók és apró emlékek sora.
Az igazi kapcsolatot az érintés, ölelés, simogatás, az együttlét teszi igazivá.
Minden más csak álom ábránd vagy hazugság.
Depardieu alakítása
Bizony a színész is csak ember, akármilyen híres, akármilyen neves, így ha rájön a szükség akkor bizony neki is menni kell. Legyen repülőn, hajón, vagy a druidák földjén.
Depardieu nem igazán érezte helyénvalónak, hogy mikor a felszállás ideje alatt rájött a pisilhetnék, olyan körülményes szabályok, mint az, hogy az embernek becsatolva a helyén kell maradni és megvárni a szabad jelzést saját biztonsága érdekében, megakadályozták ŐT dolga elvégzésében.
Demonstrálta is a nemtetszését, egy laza szőnyegre vizeléssel. Elképzelve a jelenetet, azon gondolkodom, milyen egyéb megoldásra lett volna lehetősége.
Sok kis whiskys pohárka, a hányós zsák, esetleg az a felfújatós mentős izé, vagy csak egy laza ablaküveg öblítés...
Hogy a prosztata problémák értelmi hanyatlással járnak együtt eddig ezt nem tudtam,. Esetleg a druida ital ártott meg szegény Obelixnek?
Akárhogy is, remélem az a szőnyeg legalább vörös volt, mert élete egyik legemlékezetesebb alakítását ezen nyújtotta.
Nyughatatlan lelkek
“Hetven évig tanul az ember, és meghal tudatlanul.”
Milyen igaz. Gyakorta azon kapom magam, hogy minél többet tanulok, minél több ismeretet akarok elsajátítani, annál butábbnak érzem magam.
Viszont, ha folyamatosan gyarapodnak az ismereteim és mégis tudatlannak érzem magam , akkor felmerül a kérdés, hogy eddig mire volt az a nagy öntudat, magabiztosság?
Emberi dolgok
Nem sok bosszantóbb dolgot ismerek, mint amikor nem viszonoznak egy köszönést, vagy nem válaszolnak meg egy levelet.
Mindkettő annyira embertelenül emberi...
Amikor megírják helyettünk...
Csak pár napot kellett volna várnom, és a rossz érzés című beírásomat egy linkkel elintézhettem volna.
Igaz kicsit hosszabban, kicsit émelygősebben, meg misztikusabban, kicsit gyomorforgatóan nyálasan, de ugyan arról ír "kedvenc" ön-akarom mondani nőimádó Péter.
Mit nekem humor, mit nekem szarkazmus, mit nekem egymás mellé tett szavak....
Hol van mindaz amit írtam a következőkhöz: itt
Mindebből kiderül, hogy bizony a rossz érzéseim, vagy megérzéseim egyáltalán nem különleges képességek, ez mind csak azzal van összefüggésben, hogy 2-vel kezdődik a személyi számom, sőt, valóságos táltos leszek, amint gyermekem születik.
A kedvenc részem mégis, mert ez olyan Mülleresen realista és szép
"A test, mint egy hegedű, az élet legmagasztosabb muzsikáját is eljátssza. De ha zenét tanulsz, hiába ismered meg a fának vagy a húroknak a vegyi szerkezetét, attól még nem tudod eljátszani a Kreutzer-szonátát vagy a Pacsirtát - mert ezt csakis a lélek útján tanulhatod meg. Nem mindegy, milyen hegedűn játszunk. Hogy miből vannak a húrok s mennyire feszesek. Nyilván az sem mindegy, hogy a rezgéseknek milyen fizikai természetük van. De ha szépen akarsz hegedülni: a muzsikára kell figyelned. A lelkedre. Még csak nem is a füledre: Beethoven süket volt. Így vagy az Élet művészetével is!
Lélekkel kell megtanulni."
Így, fogom a hegedűmet és a pattanásig feszült húrjaimat, begyantázom a vonómat és jól elhúzo(k)m a nótámat természetesen csakis lelkesen...
Kopottas
Természetszerűleg minden elértéktelenedik,és kifakul. Ilyen a másikba vetett bizalom, a remény és a hit is.
Amikor azt látjuk a másik szemében, hogy a fényünk megkopott, amikor tetteink,szavaink, erőfeszítéseink már nem jelentenek egyebet, csak könnyű, be nem tartható ígéreteket, akkor nincs tovább.
Akkor az ember nevetségessé válik. Akkor már saját tetteit is súlytalannak, szégyenletesnek tartja és elveszettnek minden célját.
Rossz érzés
Amikor kijelentjük, hogy rossz érzésünk van, valójában nem tudjuk meghatározni pontosan, hogy mire is értjük ezt.
Csak a tüneteit próbáljuk pontosítani. Van valami testi és lelki émelygés, valami feszültség, ami a semmiből jött, csak megjelent, és egyre erősödik bennünk.
Erősödik bennünk a bizonyosság, hogy valami történik, vagy történni fog, valami számunkra fájdalmas, megrázó, vagy meghatározó. Valami olyan, amire már nincs befolyásunk, amibe nincs beleszólásunk.
( JtotheOtothe )
Mikortól Nő a NŐ?
Mikortól nő a nő és nem lány, csaj, bige, bula stb.?
Az én nővé érésem vasárnap délután háromkor történt, éppen a jobb lábamat pakoltam át a balon, lakkoztam a kacsómon a körmeimet. A háttérben Carlos Santana gitározott, és lágy tehénszagot hozott a nyugati szél. Felénk már csak így megy ez...
Körülbelül ilyen pontossággal írta le egy társaságban egy hölgyemény(nem igazán tudom a pontos meghatározást) az ő nőiességének születését.
Természetesen az kérdésre a válasz nem olyan konkrét és meghatározható mint a születésünk dátuma, vagy az első szexuális élmény (ha egyáltalán élmény).
Van azonban egy-két sajátosság, amit tudom, hogy nőként lett jellemző rám és ezeknek a megjelenése datálhatja nőiességem születését.
Egy ideje több időt fordítok a külsőmre.
A híradót nemcsak az időjárás jelentés miatt nézek.
A nyerítést visszafogott hahotára cseréltem, a nyafogást lemondó beletörődésre. Fehérneműimben több a csipke és a puss up, toppjaimon kisebb a kivágás. A sminktáskám tartalma minimum duplájára bővült. A szerelmes regényeket régen megkönnyeztem, most olvasás közben könnyezek a nevetéstől.
Mára kevesebb a fux és több a valódi.
Szoknyám is van nem csak nadrágom, és röhejesen nézek ki visszahajtott mosttrendi topffal a fejem búbján.
Tudom már, hogy a trappistán kívül is van sajt a világon, és a borba sem teszek már több kólát.
Értékelem a csöndet és az egyedüllét óráit.
Végre értem, miért olyan nagy találmány a hajfesték, a magassarkú, és a combfix.
Ha ezek a tapasztalatok mégsem a nőiességgel, hanem a korral vannak összefüggésben, sebaj. Akkor lányka maradok.
.
Pancsi Pepita
Van olyan, hogy nem sikerül semmi. Van olyan, hogy sikertelen szériát tudhatunk magunkénak. Van olyan időszak, hogy se pozitívum, se elismerés, se sikerélmény, de még egy kis szerencse sem pártol hozzánk.
Ilyenkor azért elgondolkodik az ember, hogy egy világméretű karmikus összeesküvés áldozatává vált-e, vagy egyszerűen csak egy pancser.
...
Stílustanulmány
Érdekes élmény női szemmel bármely kereskedelmi csatornán híradót, reggeli műsort, vagy időjárás jelentést nézni. Nem a műsor vagy a műsort vezetők szakértelmén, hanem a megjelenésén akad meg folyton a tekintetem,és elborzadok.
Az RTL-es hírbemondó páros, az őszülő kiöregedett, kínosan sárga Ken, és a papagáj tollakkal ékeskedő kigyúrt, nyaki inait állandóan feszesen tartó G.I. Jane extrém kettősének látványa sokszor eltereli a figyelmemet az ország/világ ügyes bajos dolgairól.
A másik nagy kedvenc az időjós Noémi, akinek nőies kisugárzását minden alkalommal megpróbálják agyoncsapni valami igénytelen éselőnytelen ronggyal, szerintem sikerrel.
Döbbenten figyelem az egyes bejelentkezéseket, amikor fiatal TV-s tudósítók próbálkoznak agyongyűrt,csiricsáré rikító pólókban, pulóverekben, izékben megvillantani tehetségüket.
Hiteles az a riporter aki egy meglehetősen súlyos eseményt rózsaszín álló gallérú pólóba kommentál?
Szerintem nem. Lehet egy csatorna friss és lendületes, fiatalos...legyen is. Az yílést azonban ne hagyja el,ez a véleményem. Én még azt tanultam nem is olyan rég, hogy az eseményeket, helyzeteket, embereket meg kell tisztelni azzal, hogy az alkalomhoz illően öltözünk, hogy a megjelenés már fél siker, hogy kapcarongyban járni szégyen.
Mintha a nagy önmegvalósítás és stylist mellett szégyen lenne a egyszerű és csinos megjelenés.
Bohócok!
Kapocs
"Csak" kapcsolati tőke kell ahhoz, hogy élj, hogy fejlődj, hogy lépj. Csak ez kell hozzá. Vagyis a kapcsolati tőke egyre nagyobb hatalom és nélkülözhetetlen eszköze az életnek. És valóban. A napokban egy könyvet olvasva újra megerősödött bennem ez a tény. A könyv maga nem is lényeges, csak az a szál, ami azt mutatja, miként lehet építkezni abból, ha két sikeres, vagy meghatározó személyt ismersz, és őket Te mutatod be egymásnak. A kapcsolatok kapcsolódási pontja vagy....
Körbenézve a környezetemben az egyik, hogy is mondjam, sikeresebb személy pont attól lett sikeres, hogy folyamatosan növeli az ismeretségi körét. Nem válogat... Látszólag.
Minden új kapcsolat egy újabb befektetés. Olyan befektetés, amibe az elején invesztálni kell. Időt, energiát, tőkét. Először jön a megkörnyékezés, aztán a behálózás és aztán a megfelelő ismerős bemutatása.
A behálózás szakaszában, kurválkodni kell. Meg kell szabadulni minden előítélettől, erkölcsi korláttól, önérzettől. A behálózás szakaszában a másik igényeinek kielégítése a legfontosabb. Adni, adni és adni. Csak adni. Adni bólogatást, bókokat, ötleteket, terülj terülj asztalkámat, nőt, férfit, pénzt, élményt, mindent. Az egész egy kulturált vagy kulturálatlan seggnyalás függően az igényektől. Amikor már elég közös élmény, sztori gyűlt össze, a behálózás szakasza befejeződik. A kapcsolat kialakult.
A neheze talán csak most jön, kiaknázni a kiépített kapcsolatból a lehetőségeket. Kurvából ismerőssé avanzsálni, és véletlenül vagy kevésbé véletlenül a megfelelő személyeket egymással megismertetni. Aztán csak hagyni, hogy ők összehozzanak egy bulit. Egy bulit, amiből a kapocs kis részben de részesül. Nincs felelősség, nincs számonkérés, az ő szerepe innentől kezdve nem meghatározó. Csak ott van a háttrében. Ott van a találkozókon, nagyobb eseményeken, nyaralásokon, összejöveteleken.
A tökéletes helyszínek újabb kapcsolatok kialakítására, és összekapcsolására. Biztosítékként pedig ott van a neve. A név, ami ha felmerül egy társalgásban, mert ugye hogy, hogy nem de felmerül, bólogatást hoz magával, közös sztorit, és így bizalmat.
Ugye milyen egyszerű?
Vagy mégsem?
A várakozás lélektana
A várakozás lassan kiöli a remény és a lelkesedés minden szikráját az emberből. Minden nappal kevesebb és reményvesztettebb lesz....Talán holnap....mondja
Amíg van még holnap!
Nők a férfiak és az evolúció
A nők manapság jobban néznek ki, energikusabbak, tovább élnek, mint 20-30 évvel ezelőtt.
Ezt a gondolatsort egy rádióműsorban hallottam, amiben arról beszéltek, hogy természetesen Angliában mostanság előszeretettel alkalmaznak bébiszitternek 50 év feletti, aktív nőket.
Pont a rádióműsor napján került elő egy régi videofelvétel, szüleimről és annak baráti társaságáról. Az akkor 35-40 éves banda sokat változott az évek során....a nők előnyükre a férfiak kevésbé. A videofelvételen szereplő nők akkoriban sokkal idősebbnek néztek ki, mint a mostani 30-40-esek. Kérdem is anyám, vajon miért nézett ki 35 évesen a csinos ruha, jó alak ellenére is idősebbnek majd 15 évvel a koránál?
Szerinte akkor sokkal komolyabban vették magukat, az életet, azt hogy ők már 10-12 éves gyermekek szülei. Úgy is akartak kinézni. Felelősségteljes anyák és feleségek voltak.
Mi változott?...kérdem én. Miért van az, hogy az akkori férfiak nagy része mostanra elhanyagolta magát, valami szellemi hanyatláson ment keresztül, sokan italoznak, betegek, vagy már meg is haltak, a nők viszont, energikusak, csinosak, értelmesek, szinte minden családban meghatározó, fenntartó szerepet vállalnak...?
Változik a világ...jött a válasz.
Szerintem annak az oka, hogy a nők könnyebben alkalmazkodnak a változásokhoz az az, hogy szorosabb, intenzívebb kapcsolatot ápolnak a következő generációval, (akár jót, akár rosszat) többször szembesülnek ők a változásokkal, így akaratlanul is hatással van rájuk a felnövekvő generáció szemlélete, életstílusa.
A férfiak, apák azonban valahogy minden információt másodkézből kapnak, szépen átgyúrva, átdolgozva szembesítik őket a problémákkal, az információkat, tényeket is becsomagolva kapják a feleségüktől, direkt azért, hogy megóvják őket a kellemetlenségektől, konfliktusoktól.
Valójába régen valóban ez volt a nők feladata, elhárítani a problémákat, elsikálni a dolgokat, hogy a családfőnek ne kelljen még ezen is idegeskednie.
A férfiak a mai napig ragaszkodnának régi szerepükhöz, ez a ragaszkodás azonban kirekeszti őket, tompává válnak a világ dolgai iránt, és nem is találják az utat az élethez. A nők pedig természetükből fakadóan is valamilyen békítő, hárító szerepet képviselnek, és ezzel még inkább segítik a férfiak kirekesztődését.
Mai okoskodás
Ami megtörtént, az megtörtént.. Kár rágódni rajta.
Egy újabb olyan okos gondolat, amivel habár egyetértek, mégsem tudom maradéktalanul teljesíteni.
Sajnos az elmém sokszor szabad utakon jár, és már csak azt veszem észre, hogy elemzem a legutóbbi szereplésem minden aspektusát.
Mit mondtam, azt milyen hangsúllyal, milyen összefüggésben, mit kellett volna helyette??...
A hibák, elszólások, frázisok sora a visszaemlékezésben egyre nő, az utólagos elégedettség rohamosan csökken.
Sajnos hajlamos vagyok ezt a játékot magamban odáig folytatni, amíg teljesen lerombolom a reális önképemet és már magam sem tudom eldönteni, hogy vajon pozitív vagy negatív érzésekkel zárult az a megmérettetés.
Konklúzió....az nincs.
Vagyis,
ad 1: az ember legyen minimum tökéletes, így a cselekedeteiben utólag sem találhat kivetnivalót,
ad 2: ne kerüljön olyan helyzetbe aminek a kimenetele miatt utólag kellemetlenül érezheti magát..
Az ember alapvetően hajlamos túlelemezni önmagát.
Divat-szösszenet
Feszes lasztex nadrág, magassarkú platformos lakk szandálcipő, fehér, jól kigombolt ing, vastag fekete öv a derékon, hatalmas, arcot takaró fehér keretes napszemüveg, drága, jobb alkaron lazán lógó kis retikül.
Mintha divatlapból lépett volna ki....
Kár, hogy nem fotózásra, hanem állásinterjúra érkezett.
